Blog

Munkaszemüvegek

Munkaszemüvegek

40 éves kor felett szemünk már nem tud olyan rugalmasan alkalmazkodni a különböző látótávolságokhoz, mint addig. Ez a szemeknek egyre nagyobb megterhelést okoz, ami fejfájást, szempirosodást, fáradtságérzést, a koncentráció csökkenését okozza. A munkaszemüvegek lehetővé teszik, segítségükkel olvasni is tudjon, a monitort is, és megközelítőleg 2-4 méteres távolságra is élesen lásson. Hasonló elven működnek, mint a multifokális szemüvegek, azonban ezek a szemüveglencsék a közeli és a köztes látótávolságban szélesebb látómezővel készülnek. Ezzel a megoldással, egy szemüveggel láthatja élesen az Ön előtt lévő dokumentumot/billentyűzetet, a monitort, valamint az irodába belépő embereket is.

A monitor előtti munkavégzés elterjedése óta egyre többet foglalkoznak a szakemberek a mesterséges ibolya-kék fény hatásaival, mely a LED lámpák és a fluoreszkáló fényforrások fényének alkotóeleme, így tehát a legtöbb modern készülék kijelzője is kibocsátja magából. (A rendszeresen hosszú órákon át tartó használatuk egy jellemző tünet együttes megjelenését okozhatják, és ez a CVS.)

Ma már a legtöbb munka, sőt a tanulás elengedhetetlen részét képezik a számítógépek. Szinte minden lencsegyártó cég tud ajánlani monitor előtti munkához használható szemüveglencséket. Ezek jellemzője, hogy segítségükkel a szem kevésbé fárad el, nem erőlködik. Ezek a lencsék ugyanis a gyártás során olyan alapanyagot, vagy réteget kapnak, melyek meggátolják a tükröződést, a becsillanást, hangsúlyosabb kontrasztfokozó tulajdonságuk miatt a szem kevésbé erőlködik, nem fárad el olyan hamar. Ezen felül enyhe színezést is kérhetünk rá (legnépszerűbbek: borostyán, zöld), hogy tovább csökkentsük a szem igénybevételét.

Amennyiben egyébként is szemüveges, célszerű megelőzés céljából olyan szemüveglencsét vásárolni, mely szűri az ibolya-kék fényeket.